Az evés az kevés,
pedig örökös a menés.
Hasra vagy pofára jön ki az esés.
Elmegy a hasam, integetek neki,
ne is jöjj vissza, így leszek csak happy!
Nem vagyok jól gyomrilag,
jól berúgtam gyakorlatilag.
Talán még hánynom is kéne,
aztán megkérdem magamtól
„Miért ne?”
Egy mély lélegzetet veszek,
s így elidőzöm a csésze felett.
Tettre fel!
Nem lehetek hányaveti,
ki saját hányását semmibe se veszi!
Máris torkomon akad az ujjam ,
mert magammal ujjat húztam!
Megkönnyebbülve és megtörve
ülök le aztán most a küszöbre.
Holnapra majd mindent feledek
És újra zabálni, vedelni kezdek.